Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfői közlése szerint a csoportot egy orosz hacker, Jevgenyij Bogacsev vezette, akit a világ egyik legjobb kiberbűnözőjeként tartanak számon. Bogacsev közösségi oldalakon azt állította, hogy ő írta az elmúlt évtized második felében világszerte súlyos károkat okozó Zeus vírusprogramot, amelynek segítségével szintén milliókat emeltek le illegálisan bankszámlákról.ű
A mostani bűnszövetkezet egy továbbfejlesztett változatra, a GameoverZeusra építette tevékenységét. Legalább tucatnyi országban (köztük sok európaiban is) összesen fél- és egymillió közötti számítógépet fertőztek meg a trójai vírussal, és annak révén bankszámlák hozzáférhetőségét szerezték meg, vagy egyszerűen csak zsarolták a gépek tulajdonosait, akik, ha nem fizettek, nem tudták rendeltetésszerűen használni gépüket.
Bogacsevet egyelőre nem sikerült őrizetbe venni, de a hatóságok azt is közölték, hogy nyomon vannak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve