A GVH közleményben figyelmezteti a sérülékeny fogyasztók és családtagjaik arra, hogy legyenek elővigyázatosak amennyiben egy rákos betegek számára szánt termékről - amely nem gyógyszer - szóló reklámban gyógyhatást, prevenciós hatást jelenítenek meg, illetve fokozott körültekintéssel járjanak el, amikor teljesen ismeretlen, hihetetlen gyorsaságú gyógyulást ígérő, csodahatású készítményeket kínálnak a kereskedők.
A kifejezetten sérülékeny fogyasztókat célzó termékek kommunikációjában, jogszerűtlen módon közvetítik azt az üzenetet, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedők problémájára megoldás lehet termékeik valamelyike.
Alapvető probléma, hogy bizalmi termékekről van szó és ez a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét éri el. Kifejezetten azokat a sérülékeny fogyasztókat célozzák meg hitegető ajánlatokkal, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra, illetve azokat, akik a betegségükkel kapcsolatos áruvásárlás során a legfontosabb szempontnak tekintik az ígért, és ezért várt gyógyító, megelőző hatást. Ez a magyarázata annak, hogy a betegek akár anyagi erejüket meghaladó kiadásokra is hajlandóak - mondja Kogyilla Tímea, a GVH Versenyügyi Tanácsadó Iroda koordinátora.
Mindezekre is figyelemmel a GVH "Gondolja Végig Higgadtan" elnevezésű figyelemfelhívó kampányt indított. Az egyik kampánytéma éppen a "csodaszerekkel" kapcsolatos visszásságokra reagál, amelyben a GVH a fogyasztók figyelmét hívja fel a megtévesztő kommunikációs módszerre, amelyről további részletek a GVH honlapján olvashatók, a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve