Az első negyedévben csúnyán elszaladtak az államháztartás kiadásai, amivel a bevételek sem tudtak lépést tartani. Ennek eredőjeként 701,2 milliárd forintos államháztartási hiány alakult ki, ami 2007 óta a legrosszabb negyedéves adatnak számít. Az NGm ezt másként látja: a központi alrendszer I. negyedévi pénzforgalmi hiánya nem tekinthető kimagaslónak a korábbi évek adataival összehasonlítva - különös tekintettel az önkormányzati adósságtörlesztés kiadására és az uniós programok hazai forrásból megelőlegezett kiadásaira - fogalmazott Banai Péter Benő, a tárca helyettes államtitkára a szerdai online sajtótájékoztatón.
Növekedtek gazdálkodó szervezetek befizetései: a tavalyi 218,8 milliárd forint után idén az első három hónapban 279,9 milliárdot fizettek be a cégek. A növekedés jelentős része a társasági adóbevételek megugrásában jelent meg, illetve az e-útdíjakban, amit tavaly februárban még nem fizettek a fuvarozók.
Kapcsolódó
Az első negyedévben az áfabevételek 616,6 milliárd forintra rúgtak, ami 8,6 milliárd forinttal magasabb a tavalyi adatnál, miközben a befizetések 7,8 százalékkal, a kiutalások pedig 16,2 százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest. A NGM adatai szerint a többletbefizetések elsősorban a feldolgozóiparból és kereskedelemből érkeztek. Személyi jövedelemadóból 396,8 milliárd forint folyt be, ami 8,8 milliárddal magasabb a tavalyi adatnál.

A költségvetés központi bevételei így az első negyedévben 2270,9 milliárd forintra rúgtak, ami 128,1 milliárd forinttal magasabb a tavalyi első negyedéves adatnál. Eközben a kiadások 3067,1 milliárd forinton álltak, ami 335,6 milliárd forinttal magasabb a tavalyi adatnál. A kiadások szembetűnően nőttek az egyedi és normatív kiadások során, amit a növekvő Volán-támogatásokkal magyaráz az NGM. A tavalyi 29,4 milliárd után 44,8 milliárd ment ki ezen a soron.
A költségvetési intézmények kiadásai is elszállóban vannak: a tavalyi 1374,9 milliárd után az idén már 1678,7 milliárdba kerültek az adófizetőknek ezek az intézmények. A különbségben jelennek meg a tavaly őszi pedagógus béremelések, illetve a tavaly áprilisban átvett egészségügyi intézmények kiadásai is.
Egyszeri kiadási tételt jelent az önkormányzati adósságkonszolidációhoz kapcsolódóan, hogy az átvett hitelekből 68,2 milliárdot törlesztett az állam.

Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve