Eszerint a reggeli órákban délkeleten, keleten, késő délutántól elsősorban a déli határvidéken néhol zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30-35 Celsius-fok között várható. Késő estére általában 20-26 fok közé hűl le a levegő.
Szombat este nagyrészt derült idő várható, de eleinte főként délen egy-egy zápor, esetleg zivatar még előfordulhat, később csapadék nem lesz. Az északkeleti, északi szelet helyenként élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban általában 15-21 fok között alakul.
Kapcsolódó
Riasztás is érkezett: szombaton a reggeli órákban a Tiszántúlon egy-egy záport kis eséllyel dörgés, villámlás kísérhet. Hosszabb szünet után elsősorban a déli területeken alakulhat ki néhol zivatar, amelyet átmeneti szélerősödés (60-85 km/h), intenzív csapadék ( kb. 10-25 mm), illetve jégeső kísérhet. Kelet felől egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot, nagyvárosokban akár a 27-et is.
Vasárnap pedig újra napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel. Legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő a délutáni, esti órákban. Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30-34 fok között várható.
Hétfőn is napos idő várható többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az északkeleti szelet néhol élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 33 fok között valószínű.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve