Késő estétől Sopron térségében előfordulhatnak 70 kilométer/óra feletti széllökések, majd vasárnap napközben már nagy területen a Dunántúlon, a Duna-Tisza köze nyugati részén és északkeleten (Borsod és Szabolcs megyében) várhatók viharos széllökések északi irányból.
A vasárnap délelőtti, késő délelőtti órákban a Dunántúl nyugati, délnyugati részein átmenetileg egy-egy 80-90 kilométer/órás széllökés sem zárható ki - idézi az OMSZ veszélyjelzését az MTI.
A szél veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Kapcsolódó
Szombat késő estig a Tiszántúl és Borsod megye nyugati részén kis területen esetleg előfordulhat átmeneti ónos eső. Emellett az Észak-Alföld keleti felében estig előfordulhatnak sűrű ködfoltok, ezeken a részeken hószállingózás, ónos szitálás még lehet.
Vasárnap reggelig összességében nem várható jelentős mennyiségű csapadék az országban. Az ország nagyobb részén inkább gyenge eső, havas eső valószínű, elsősorban északkeleten, keleten havazhat is, akár 2-3 centiméternyi hó is hullhat.
Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 6 Celsius-fok között valószínű.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve