Pénteken késő délutántól, estétől északnyugat felől fokozatosan csökken a csapadékhajlam, ezt követően a felhőzet is felszakadozik, csökken, az éjszaka második felében néhol átmenetileg köd is képződhet. Keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, és eső, zápor néhol még akkor is előfordulhat.
Szombaton a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
Kapcsolódó
A délies szelet ma több helyen erős, néhol viharos lökések kísérik. Hajnalra mindenütt mérséklődik a légmozgás, majd holnap napközben az Észak-Dunántúlon megélénkül a délkeleti szél. Záporok, zivatarok környezetében erős, viharos lökések előfordulhatnak, ma néhol károkozó szél is lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul, a felhősebb keleti részeken marad enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 23 és 27 fok között valószínű - írják a meteorológusok.
Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de egyes helyeken átmenetileg akár zártabb is lehet a felhőzet. Több helyen, napközben legkisebb eséllyel délnyugaton várható zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve