Vasárnap este a gomolyfelhők feloszlanak, éjszaka túlnyomóan derült lesz az ég, inkább csak az ország nyugati részén fordulhatnak elő rétegfelhős körzetek. Csapadék nem várható. Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra általában 5 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.
Hétfőn többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nélkül. Az északkeleti, keleti szél a Tiszántúlon néhol időnként megélénkül. A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Kedden többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani. Csapadék nem várható. Hajnalban néhol pára-, illetve ködfoltok előfordulhatnak. Mérsékelt marad a változó irányú szél. Hajnalban általában 5, 11, a délutáni órákban 21, 26 fokot mérhetnek.
Szerdán többnyire derült, napos idő várható, csapadék nélkül, esetleg délen lehet kicsivel több felhő. Hajnalban néhol pára-, illetve ködfoltok előfordulhatnak. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 4 és 12, délután 22 és 27 fok között alakul.
Csütörtökön napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül. Hajnalban néhol pára-, illetve ködfoltok kialakulhatnak. A délkeleti, keleti szél napközben főleg a Dunántúlon időnként megélénkül. A hajnali 5, 12 fokról délutánra 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken nagyrészt gyengén felhős, napos időben lesz részünk. Csapadék nem várható. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok előfordulhatnak. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet 6 és 13, a maximum 24 és 28 fok között várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve