Csütörtökre virradó éjszaka erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé elered az eső. Legkisebb eséllyel a tiszántúli tájakon várható csapadék. A délkeleti, keleti szél megélénkül, az Alföld déli részén meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 9 és 13 fok között alakul, inkább csak az Északi-középhegység területén lehet hidegebb.
Csütörtökön erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, sokfelé esővel, záporral, a front mentén és előterében zivatar sem kizárt. Több helyen jelentős mennyiség is eshet. Délutántól északnyugat felől már vékonyodni, szakadozni fog a felhőzet, ezzel együtt a csapadék is fokozatosan megszűnik a nyugati tájakon és kelet felé korlátozódik. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik, délkeleten viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 23 fok között alakul, északkeleten ennél is hűvösebb lehet. Északnyugaton már a délelőtti órákban beállhat a maximum-hőmérséklet.
Kapcsolódó
Pénteken az ország északnyugati felében többnyire gyengén vagy közepesen felhős, míg másutt jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország délkeleti felébe szórványosan eshet az eső, zápor. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, keleten a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekkel, míg a maximum általában 10 és 14 fok között várható.
Szombaton a gyengén, illetve közepesen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű, de a déli határ közelében több lehet a felhő. Az éjszaka képződő köd napközben valószínűleg mindenütt feloszlik. Általában csapadékmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a déli megyékben gyenge eső nem kizárt. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában 0 és +6 fok között várható, de az északi völgyekben, fagyzugokban -1, -4 fok is lehet. A csúcsérték 10 és 14 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve