Pénteken elsősorban az északi és nyugati tájakon vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet, de délkeleten egész nap sok lesz a felhő. Napközben helyenként, késő délutántól, estétől elszórtan, főként délen, délkeleten valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható.
Szombaton elszórtan valószínű gyenge eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban 1 és 8, napközben 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap eleinte helyenként, majd délután észak felől egyre több helyen várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb 9-17 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve