Keddre virradó éjszaka általában derült vagy kissé felhős lesz az ég, de északkeleten helyenként erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és ott zápor, zivatar is kialakulhat. Zivatarok környezetét leszámítva gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 22 fok között alakul, de a nagyvárosokban, illetve vízpartokon pár fokkal melegebb, a hidegre érzékeny helyeken hűvösebb lehet.
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Főként az ország északkeleti harmadán lehet helyenként erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott néhány helyen zápor, zivatar is kialakulhat. A déli szél több helyen lesz élénk, a Dunántúlon időnként erős. Emellett zivatarok környezetében is előfordulhatnak átmenetileg erős vagy viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 38 fok között valószínű.
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Napközben az ország nagy részén nem valószínű csapadék, de helyenként, estétől északnyugaton már többfelé előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, nyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd északnyugaton a szél északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 24, a maximum-hőmérséklet 29 és 37 fok között valószínű, északnyugaton lesz a kevésbé meleg, keleten a forróbb idő - írják a meteorológusok.
Csütörtökön a fátyolfelhők mellett többfelé erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, de általában többórás napsütésre is számítani lehet. Szórványosan előfordulhat zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik, zivatar környezetében a szél viharossá fokozódhat. A hajnali 14, 22 fokról 26 és 33 fok közé melegedhet fel a levegő, északnyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve