Európa időjárását döntően anticiklon alakítja, így csapadék is csak kevés helyen fordul elő. Kiterjedtebb eső elsősorban a Kelet-európai-síkság nyugati részein jellemző egy sekély ciklonnak köszönhetően.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartós északias áramlásnak köszönhetően a kontinens középső területein bőven a sok évi átlag alatt alakul; Németország déli felén például mindössze 4, 9, Lengyelországban 2, 8 fokos maximumokat mérnek, de Olaszország legnagyobb részén sem éri el a csúcshőmérséklet a 15 fokot.
Kapcsolódó
Ezzel szemben a balti államokban és Dél-Finnországban 10, 15 fok közé emelkedik napközben a hőmérséklet. Vasárnap estig egyre inkább a Balkán-félsziget fölött kimélyülő ciklon határozza meg időjárásunkat, újabb kiadósabb csapadék érkezik - idézi az OMSZ előrejelzését az MTI.
Ez várható vasárnap éjfélig
Szombaton dél felől egyre több és vastagabb felhő érkezik fölénk, egyre kevesebb helyen süthet ki a nap. Néhol gyenge záporeső kialakulhat.
Hajnalra már mindenütt borult lesz az ég, és az éjszaka második felében előbb a déli megyékben, majd napközben összességében már sokfelé kell esőre, záporra számítani egy délről észak-északnyugat felé mozgó csapadékzónából. Vasárnap késő estére a déli megyékben 10 mm körüli csapadék hullhat. Az északi, északkeleti szelet szombaton a Dunántúlon, vasárnap már másutt is olykor élénk széllökések kísérhetik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 10 és 15 fok között várható, az északkeleti határ mentén lehet a legmelegebb, de a Dél-Dunántúlon 10 fok alatt maradhatnak a csúcsértékek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve