Országszerte derült idő lesz, majd a késő esti óráktól egy közeledő hidegfront hatására észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az éjszaka folyamán elszórtan kell esőre, záporesőre számítani.
Szombat hajnalban észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és a nap nagy részében felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
Kapcsolódó
Azonban délelőtt elszórtan még előfordulhat gyenge eső, záporeső. Az északnyugati szél ma késő estétől a Dunántúlon és az északkeleti tájakon megerősödik, szombaton már egy-egy viharos lökés is lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 8 és 13 fok között alakul.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve