Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adták ki az elsőfokú figyelmeztetést - derül ki az OMSZ MTI-hez eljuttatott veszélyjelzéséből.
A napi középhőmérséklet vasárnap az északi, északnyugati tájak kivételével nagy területen 25 fok fölött alakul, a nagyvárosokban és délen 27 fok közelében. Az előrejelzés szerint vasárnap a minimumhőmérséklet többnyire 16 és 22 fok között valószínű. A nappali maximumok 29 és 35 fok között alakulnak. A délkeleti vidékeken lesz a legmelegebb az OMSZ szerint.
Vasárnap napközben az Északi-középhegység térségében kialakulhat zivatar viharos szél, felhőszakadás kíséretében. Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést - közölte az OMSZ.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve