A kormány képviselője erről szombaton, az M1-en nyilatkozva beszélt, hangsúlyozva, hogy a többletkiadásokat a büdzsé tartalékából fedezik. Az államtitkár kiemelte, az ország határainak védelmét nem befolyásolhatják gazdasági szempontok, így arra szükség esetén készek több forrást felszabadítani.
Tállai emlékeztetett arra is, hogy az adóhatóság a napokban tette közzé a múlt évről készült adóbevallások összesítését, amelyből kiderül, 2014-ben kiugróan teljesített a magyar gazdaság. Szintén ezt támasztja alá a 3 százaléknál nagyobb gazdasági növekedés, valamint a munkavállalók számának 4 millió fölé emelkedése - tette hozzá.
Az államtitkár kitért arra is, hogy 1,1 millióan éltek a családi adókedvezmény lehetőségével, az állam 233 milliárd forintról mondott le a gyermeket nevelő szülők érdekében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve