A Külgazdasági és Külügyminisztérium jelenleg már 43 országba, illetve azok egyes térségeibe nem javasolja az utazást. A listán 27 afrikai, 13 ázsiai ország szerepel, ezen kívül Grúzia szakadár területei, Haiti, valamint Koszovó északi része. A fő indokok között többnyire a terrortámadások lehetősége, a kiszámíthatatlan belpolitikai vagy polgárháborús helyzet merül fel.
Kenya is szerepel a listán, ahol múlt csütörtökön a szomáliai al-Shahab terroristái 147 embert mészároltak le az ország északi határövezetében lévő Garissa Egyetemen. A kenyai tengerpartra és Mombasába sem javasolt utazni, mégis akad több olyan utazási iroda, amelyik szervez utakat Kenya második legnagyobb városába. A Neckermann ajánlata szerint például a homokos strandon épült szállodában 300 ezer forintért lehetne hét éjszakát eltölteni.
Nagy kockázatot vállal, aki mégis elutazik, hiszen a biztosítási szerződések területi hatálya nem terjed ki az olyan országok vagy térségek területére, amelyek a kockázatviselés első napján vagy az adott országba, illetve területre beutazás napján a külügyi tárca által nem javasolt utazási célországok és térségek között szerepelnek - írta a lap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve