A Magyarországról Szlovákiába átvezető kerékpárút nem az egyetlen, mint Horváth Jenő, Füzér (független) polgármestere közölte, három olyan kerékpárút épül egyszerre a Hegyközben, amely összeköti a két országot. Sárospatak és Kassa, Füzér és határ túloldalán lévő Szkáros, Pusztafalu és Bista között épülnek kerékpárutak.
Völner Pál azt mondta: a térség turisztikai vonzerejét növelik a kerékpárutak, a környék települései felkészültek az idelátogatók fogadására, mintegy ezer szálláshely várja őket. Mint mondta: elsőbbséget élvez a Duna menti kerékpár út megépítése és a Balatont átölelő kerékpárút, ugyanakkor azt tervezik, hogy 2014-től a Tisza mentén is kerékpárutak épüljenek. A kormány fontosnak tartja a határokon átvezető kerékpárutak építését - tette hozzá az államtitkár.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve