Rogán Antal arról is beszámolt: a 4 százalékos adómérték egynegyedét, vagyis egy százalékot egy közös marketingalap létrehozására fordítják. Ennek összege az idei számokból kiindulva 700 millió forint, ezt a Magyar Turizmus Zrt., illetve az állam kiegészítené ugyanekkora összeggel, vagyis egy 1,4 milliárd forintos alap jöhet létre.
Az egységesítés a jelenlegi törvényi keretek között rendezhető, módosításra nincs szükség emiatt.
Rogán kitért arra is, hogy ilyen nagyságrendű forrás még nem volt a fővárosi marketing területén, ennek felhasználására pedig egy közös desztinációs szervezetet kell létrehozni.
Nagy hangsúlyt szeretnének fektetni az online kommunikációra, segíteni az ide érkezők eligazodását, programokban való tájékozódását, hogy Budapest "otthonos, vendégbarát város képét sugározza". Egységes alapra helyeznék kerületi marketingeszközöket is, vagyis az online felületeket és más kiadványokat is.
Bánki Erik (Fidesz), a parlament sport és turisztikai bizottságának elnöke a megállapodás kapcsán úgy fogalmazott: "egy újabb 20 éves probléma ezzel kipipálva", hiszen 1990 óta nem volt példa arra, hogy a kerületek meg tudtak állapodni az egységes adóbeszedésben. Mint mondta, ez jelentős lemaradást okozott a "versenytársakkal szemben", miután Prágában a kilencvenes évek elején, Bécsben pedig ennél korábban rendezni tudták a kérdést.
Ennek köszönhetően a válság idején Bécs 4 millió euróval, Prága pedig több mint 2 millió euróval tudta emelni a marketing-költségvetést. Ennek jóvoltából a két fővárosban nem volt jelentős visszaesés - magyarázta a bizottsági elnök.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve