Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. E szerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat.
A meteorológiai szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy kedden nagyon erős UV-B sugárzás várható. A napon akár 15-20 perc alatt is le lehet majd égni. Emiatt mindenkitől azt kérik, hogy fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen, aki teheti délelőtt 11 és délután 3 óra között kerülje a napozást.
A várható UV-B értékek területi eloszlása megtekinthető ezen a weboldalon.
Az előrejelzés szerint kedden nagyrészt derült, napos, csapadékmentes időre lehet számítani. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de keleten, északkeleten néha megélénkül a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 13-18 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 31-35 fok között várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve