A ponty fogási tilalmi ideje május 31-én éjfélig tart. Ugyaneddig marad érvényben a garda, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, a márna és a domolykó fogására vonatkozó korlátozás is, emellett június 28-án éjfélig a kősüllő fogása sem engedélyezett - írta az MTI.
A harcsa és a compó csak június 15-én szabadul fel a tilalom alól. A harcsa esetében a 100 centiméternél hosszabb egyedek a fajlagos tilalmi időben is kifoghatók.
Kapcsolódó
A hivatal szerint annak ellenére, hogy az utóbbi napokban lehűlt az idő, az akác már elkezdett virágozni, ami azt is jelzi, hogy eljött a harcsaszaporodás ideje. A levegő és a vizek felmelegedésével folytatódik a pontyfélék ívása is, nagyobb egyedekre akár a nádasokban is lehet számítani, hasonlóképpen a keszegek csapatai is feltűnhetnek a part menti növényes területeken.
A Nébih azt javasolja a horgászoknak és a halászoknak, mindig tájékozódjanak az egyes vízterületeken érvényben lévő, saját horgászrendről is, amely esetenként eltérhet a jogszabályoktól. Sok vízterület - ahol az állomány elsősorban haltelepítésből származik - mentesül a pontytilalom alól, míg máshol a harcsatilalom a 100 centiméternél nagyobb egyedekre is vonatkozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve