Vasárnap a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, főként a Dunántúlon fordulhat elő néhol záporeső. A szél fokozatosan északnyugatira fordul, vasárnap napközben többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon olykor viharossá fokozódik - írta az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése alapján.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23 és 29 fok között valószínű, Sopron környékén lehet ennél hűvösebb.
Mi a helyzet Európában?
Anticiklon nyúlik be a kontinens nyugati partvidéke fölé, és magasnyomás alakítja Délkelet-Európa időjárását is, ennek hatására az említett területeken kevés a felhő, sokat süt a nap.
A legmelegebb a Balkán-félszigeten van, Görögországban helyenként 40-43 fok is előfordul. Markáns ciklon örvénylik középpontjával a Balti-tenger fölött. Hosszan elnyúló frontrendszere mentén Franciaországtól, valamint a Földközi-tenger nyugati medencéjétől egészen Oroszországig változékony, többfelé szeles az idő, helyenként jelentős mennyiségű csapadék alakul ki, hűvös levegő árasztja el a térséget. A Kárpát-medence fölött átvonult hidegfront mögött szárazabb levegő érkezik, átmenetileg több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve