Júniusi határozatában a kormány csak azt mondta ki, hogy a tervezett négy új fővárosi egészségügyi centrum közül a dél-budai Kelenföldön legyen, a pontos helyszínről azonban nem született döntés.
Ennek elsősorban az volt az oka, hogy bár a Kelenföldi pályaudvar melletti MÁV-ingatlanok is szóba kerültek, azok hasznosítását nagyban befolyásolta a Déli pályaudvar sorsa. Ez viszont csak a közelmúltban dőlt el.
A kórház számára a lap információi szerint több, XI. kerületi területet javasolnak majd a stratégiai kabinetnek, de a lehetőségek között továbbra is ott van a Szent Imre Kórház bővítése.
A kabinet a jövőbeni észak-budai nagy kórház lehetséges helyszíneit is számba veszi. Itt II. és III. kerületi helyszínek egyaránt szóba jöhetnek, de az M0-s körgyűrű esetleges továbbépítésének függvényében egy városon kívüli, zöldmezős beruházás sem kizárt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve