Kiemelte, hogy a kormány azokon a területeken döntött kisebb-nagyobb összegek zárolásáról, amelyeknek a működését az elvonás nem teszi lehetetlenné. Kifejtette: a felsőoktatás - ha nehézségek árán is - meg tudja oldani a helyzetet, túlzás működésképtelenséget emlegetni.
Megjegyezte, hogy az intézmények ezeket az összegeket a saját bevételeikből pótolni tudják. "A jól gazdálkodó intézmények számára, bár természetesen fejtörést okoz, megoldhatatlan gondot nem jelent" - fogalmazott.
Hoffmann kitért arra is, hogy az egyetemek saját bevétele - a költségvetési támogatáson túl - mintegy 270 milliárd forint, a zárolt összeg ennek mindössze kevesebb mint 3 százaléka, amely ésszerű takarékossági intézkedésekkel pótolható. Az oktatási államtitkár azt mondta: az az információ csak részben igaz, hogy az idén már több 10 milliárdot zároltak. A valóság az, hogy a tavalyi maradványt vették le az idei költségvetésből - mutatott rá. Hozzátette: ez a most kialakult helyzet is azt igazolja, hogy a felsőoktatásnak mindinkább el kell mozdulnia az önfenntartóvá válás irányába.
Emlékeztetett arra, a miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy a hallgatók körében népszerű, magas színvonalú képzéseket nyújtó intézmények adósságát az önkormányzatokhoz hasonlóan átvállalja a kormány.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint méltánytalan, hogy mintegy 7 milliárd forintot zárolnak a felsőoktatási intézmények idei költségvetéséből, miután az ágazat az idén már elszenvedett egy több tízmilliárd forintos forráselvonást. Mezey Barna a Népszabadság és a Magyar Nemzet szombati számában is hangot adott ezen véleményének.
A Népszabadságnak azt mondta: a zárolás különböző mértékben érintheti az intézményeket, a már adósságokkal küszködő egyetemekre, főiskolákra nem terheltek semmit, a hétmilliárd forintot azok között "osztják el", pontosabban azoktól veszik el, amelyek még valahogy állnak a lábukon. Az összeg, amit most az egyetemektől egyenként elvonnak, az intézmények éves költségvetésének 3-5 százaléka. Néhány hetük maradt tehát az egyetemeknek arra, hogy ezt a drasztikus elvonást valahogy kigazdálkodják - közölte Mezey Barna, hozzátéve, hogy januárban jön az újabb megszorítás.
Fábián István, a Debreceni Egyetem rektora, a Népszabadságnak azt mondta, egyetemüktől 904 millió forintot vesznek el, ami csaknem egyhavi állami támogatásuknak felel meg. "Abszolút nem látjuk, miként kezeljük ezt a helyzetet. Ez a zárolás váratlan, tervezhetetlen, és bizonyos, hogy nagyon komoly működési zavarokat okoz majd" - mondta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve