Az MTI-hez hajnalban eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a középhőmérséklet szombaton délen, illetve városi környezetben helyenként 25 Celsius-fok körül alakul.
Budapesten, Pest megyében, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Tolna megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
Kapcsolódó
Az előrejelzés szerint az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani, de északon több lesz a felhő, és itt egy-egy zápor, zivatar előfordulhat. Helyenként megélénkül, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb hőmérséklet 30-36 fok között alakul. Késő estére többnyire 21-27 fokra hűl le a levegő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve