A meteorológus elmondta: a csapadékzóna kelet felé terjed, ezért már a délelőtti órákban havazás lehet a keleti megyékben is; délután egyébként nyugaton inkább havas eső, eső lesz, és elkezdődik az olvadás is - tette hozzá.
Körülbelül 10 centiméternyi hóra számítanak a szakemberek, de lehetnek olyan körzetek, ahol több hó is hullhat.
Csonka Tamás elmondta azt is, hogy pénteken megérkezik nyugat felől a felmelegedés; a napokban egyes helyeken akár plusz 6-8 fok is lehet. A keleti területeken azonban fagypont alatt marad a hőmérséklet.
Erősebb szél pénteken nem várható, de egyes nyugati területeken akár az 55 kilométer/órás sebességet is elérheti.
Az enyhülés vasárnap éri el a csúcspontot, amikor az ország egyes pontjain akár a plusz 10 fokot is elérheti a hőmérséklet.
A hosszú távú előrejelzések szerint változékony, de télies idő lesz februárban is - fűzte hozzá a meteorológus.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve