A családi vállalkozásként működő bűnszervezet több száz gazdasági társaságot hozott létre, amelyek a munkaerőpiac szinte bármely területére biztosítottak dolgozókat, és mintegy hétezer embert alkalmazott. A munkavállalókat bejelentették, az utánuk fizetendő járulékokat bevallották, de nem fizették meg.
Ezt úgy kivitelezték, hogy az áfabevallásaikban valótlanul visszaigényelhető adót vallottak, amelyet a bevallott, munkáltatással összefüggő járulékokra kértek átvezetni - tették hozzá.
A NAV több hónapos előkészítő munka után csapott le. A nyolcvannégy helyszínt érintő kétnapos kutatássorozatban több mint kétszázan vettek részt. A bűnszervezet irányítóihoz - a valószínűsíthető agresszív ellenállás miatt - a MERKUR bevetési egység kommandósai érkeztek.
A nyomozók a vagyoni kár biztosítására több mint egymilliárd forint értékben készpénzt és ingóságokat foglaltak le, valamint üzletrészeket, bankszámlákat zároltak. Az eljárásban lefoglalt nagy mennyiségű iratot teherautóval szállították el - írták.
A közlemény szerint negyvenkilenc gyanúsítottak hallgattak ki. A bűnszervezet tagjai jelenleg letartóztatásban vannak, tettükért akár húsz év börtönbüntetésre is számíthatnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve