A párt alelnöke pénteken az MTI-vel azt közölte: a DK két hónapja igyekszik megtudni, hogy a kormány döntése alapján hogyan költöttek el 38 milliárd forintot röntgengépek beszerzésére. A kormány tájékoztatása szerint 2015-ben 300 db röntgengép beszerzésének támogatásáról döntött, de a pontos és végleges lista a mai napig elérhetetlen - tette hozzá Varju László. A független képviselő hangsúlyozta, hogy ügyben már eljárást is indított a Gazdasági Versenyhivatal, a túlárazásokat pedig "Csepreghy Nándor államtitkár is elismerte".
A politikus azt mondta, hogy alig kezdett el személyesen vizsgálódni, máris kiderült, hogy a Bács-Kiskun megyei kórházból három darab, összesen 600 millió forintot érő röntgengép hiányzott. A pénzt a kormány kifizette, a vállalkozók zsebre rakták, a röntgengépeknek viszont nyoma sincs; a kórház még azt is letagadta, hogy kapott támogatást, az intézmény igazgatója pedig azóta is hallgat arról, hogy hol vannak a gépek - fogalmazott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve