A parfümök szinte kivétel nélkül hamisítványok voltak - mondta Leopold Róbert, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a napilapnak. Szavai szerit a legfontosabb, hogy a hamis parfümök használata veszélyt jelenthet az egészségre, hiszen nem lehet tudni, hogy mi van a kis tartályban.
Egyes esetekben a vizsgálat azt mutatta ki, hogy némi illatanyaggal ellátott víz volt az üvegben. Akadt olyan is, amelyben káros hatású vegyi anyag volt, ahogy állati eredetű vizeletet is találtak már ilyen folyadékban.
Kapcsolódó
Az illegális parfümök jellemzően a Távol-Keletről érkeznek, azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az ilyen árut közel-keleti és észak-afrikai országokból próbálják behozni Magyarországra - fogalmazott Leopold. Többször talált a hatóság hamis illatszereket távol-keleti állampolgárok által működtetett üzletekben, de közel-keleti, román és magyar állampolgárságú árusoktól is foglalt le szép számmal jogsértő árut a NAV.
A legtöbbször nagyobb kiszereléssel találkoznak a pénzügyőrök, a pénzügyi nyomozók, vagyis általában száz milliliteres üvegekről van szó, de előfordulnak kisebbek, azaz ötven és harminc milliliteres hamisítványok is.
Bár az utánzatok rendszerint silány minőségű termékek, de egyre gyakoribb, hogy a hamisítvány a megtévesztésig hasonlít az eredeti parfümre - számolt be a szóvivő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve