Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a GDP idei első negyedéves alakulásáról az első becslését. A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi 4. negyedévben 1,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások és a mezőgazdaság járult hozzá. 2016-ban a GDP 2,0 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 1,8 százalékkal nőtt - írja az MTI.
Pénteken a keresetek január-márciusi alakulásáról közöl jelentést a KSH. Februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári 10 százalékos emelkedés után. A 2,9 százalékos februári inflációval számolva a reálkeresetek 7,6 százalékkal emelkedtek a januári 7,5 százalékot követően. A növekedésre elsődlegesen a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit - az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat - érintő keresetrendezés volt hatással - tette hozzá a jelentés. (A nyártól jöhet az igazi pénzromlás.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve