2015 első nyolc hónapjában 60 162 gyermek született, 0,5 százalékkal (276-tal) több, mint az előző év azonos időszakában - jelentette a KSH. A halálozások száma 89 130 volt, ami 2014. január-augusztushoz viszonyítva nagymértékben, 7,2 százalékkal (6019-cel) emelkedett. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, májusban és júniusban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott. A júliusi 4,3 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat.
A természetes fogyás 28 968 fő volt, 5 743-mal több az egy évvel korábbinál.
A 2015. január-augusztusban anyakönyvezett 30 790 házasságkötés 8,9 százalékkal, 2515-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma mind a nyolc hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 20 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.
Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,6 halálozás jutott. Míg előbbi 0,1, az utóbbi 1,0 ezrelékponttal volt magasabb a 2014. január-augusztusinál. A természetes fogyás mértéke (0,9 ezrelékponttal) 4,4 ezrelékre emelkedett. Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-augusztusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám (4,7 ezrelék) 0,4 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve