Nagy erőkkel folyik a keresés a tragikus dunai hajóbalesetben eltűnt 21 ember után. Nem sokkal csütörtökön este hét óra előtt pedig egy darushajó érkezett a Margit hídhoz.
Sopronyi Richárd ipari búvár az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy akár napok, de egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a roncsokat. A Duna jelenleg is árad, két méterrel magasabban annál a megengedett mértéknél, amiben még dolgozhatnak.
Elhúzódhat a kutatás
A rendőrség csütörtök délután közölte: A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakembereinek tapasztalatai szerint elhúzódó személykutatás várható. A keresést nehezíti a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása, a rossz látási viszonyok. Minél alacsonyabb a vízhőmérséklet, annál gyorsabban hűl ki az emberi test és annál később kerül a víz felszínére - áll a közleményben. A kutatás szempontjából az is meghatározó, hogy a bajbajutott személy hol esett a folyóba, amennyiben a sodorvonalban került a vízbe, akkor rövid idő alatt nagy távolságot tehet meg. Azok, akik a süllyedéskor a hajótestben rekedtek vagy az alá szorultak, csak annak kiemelését követően kerülhetnek elő.
A szerdán bekövetkezett dunai hajóbalesetben mintegy nyolc másodperc alatt süllyedt el egy városnéző kis hajó, amely egy szállodahajóval ütközött össze. A hatóságok rendelkezésére álló utaslista alapján 33 dél-koreai utas és kétfős személyzet tartózkodott. Hét embert közvetlenül a balesetet követően sikerült kimenteni a vízből, hét áldozat holttestét megtalálták a mentésben résztvevők. A hatóságok jelenleg 21 embert eltűntként keresnek a Duna teljes Lánchíd alatti magyar szakaszán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve