A Yonhap hírügynökség tudósít a hétfőn Hartán, illetve a Margit hídnál megtalált két áldozat azonosításáról, de arról is, hogy a szöuli kormány továbbra is elégedetlen a budapesti mentőakció tempójával - olvasható a portálon.
A külügyminiszter, Kang Kjung Vha, aki a múlt hét végén még Budapesten informálódott a baleset körülményeiről, és tárgyalt mások mellett Szijjártó Péter külügyminiszterrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel is, már hétfőn szorosabb együttműködést követelt a magyar hatóságokkal, de most kiderült, hogy még a héten ismét tárgyalni akar Szijjártó Péterrel, és erre Szlovákiában a visegrádi négyekkel folytatott megbeszélésein lehetősége is lesz.
A koreai tárcavezető ismét azt fogja sürgetni, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel az áldozatok felkutatását és a baleset körülményeinek tisztázását.
Shunkeun Song, a Dél-Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja közben a Korea Times szerint úgy nyilatkozott, hogy vasárnapig mindenképpen be akarják fejezni az áldozatok és a Hableány kiemelését a Dunából.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve