A DK-s bojkott azt jelenti, hogy mostantól a négy képviselő, Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varjú László és Oláh Lajos
nem vesznek részt az üléseken és a bizottsági munkákban, nem hallgatják végig a napirend előtti hozzászólásokat, nem járnak be szavazni sem - olvasható az Indexen.
Ez utóbbi alól kivételt képeznek majd azok a kétharmados szavazások, ahol matematikai értelemben szükség van a DK-sokra, hogy ne legyen meg a Fidesz kétharmada.
A DK-sok tisztában vannak azzal, hogy a házelnök a távolmaradásért pénzbüntetést szabhat ki rájuk. Ennek ellenére sem fognak visszatérni a parlamentbe. Az alaptörvény ugyanakkor kimondja, hogy egy képviselő mandátuma megszűnik, "ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában". Erre információnk szerint azt a megoldást találták ki Gyurcsányék, hogy egy "jelentéktelenebb" szavazáson egy év múlva bemennek gombot nyomni.
Gyurcsány Ferenc a Népszabadság kiadásának szombati felfüggesztése után hívta össze a pártvezetést, ahol nagy vita után döntöttek a teljes bojkottról. A DK-s elnökségi tagok többsége számára a kvótakampány és az érvénytelen kvótaszavazás utáni fideszes reakciók (alaptörvény-módosítás benyújtása) után a Népszabadság felszámolása volt az utolsó csepp a pohárban.
A DK-s bojkottot a tervek szerint hétfőn jelentik be.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve