Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Hír TV Egyenesen című műsorában hétfőn este gyakorlatilag megígérte, hogy bemutatja a bizonyítékait, amelyek alapján úgy véli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök zsarolható, mert külső szereplők tudnak róla, hogy több száz millió forintos bankszámlai vannak vagy voltak.
A tévétársaság honlapján megjelent interjúkivonat szerint azt ígérte egy másik tévécsatornán mutatja meg először a bizonyítékokat, amelyeket már a közeljövőben megvásárolhat. Akinél most van, az nem közszereplő és nem cserélnek személyi igazolványt. Ugyanakkor a volt miniszterelnök szerint kizárható, hogy szélhámos az illető.
Kapcsolódó
Gyurcsány először orosz forrásból hallott arról, hogy Orbánnak külföldi bankszámlája lehet. Az akkor információ hitelesnek tűnt - azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy magától Vlagyimir Putyintól hallott volna a dologról. Ekkor úgy gondolta, nem lenne helyén való ha ebben az ügyben egy külföldi hatalomtól kérne konkrét tájékoztatást.
Elismételte, amit korábban már említett, hogy mostani forrása orosz akcentussal beszélt angolul, ennek alapján tételezi fel, hogy orosz személyről van szó, de ezt nem tudja biztosa. Állítása szerint több számlakivonatot látott, amelyeknek legalább kedvezményezettje Orbán, az összegekről annyi derült ki, hogy forintban számolva több száz milliós nagyságrendűek.
Gyurcsány szerint azért keresték meg őt, mert feltételezik, hogy tud fizetni a papírokért, amelyeket hitelesíttetni fog, ha a kezében lesznek.. Egyébként tisztában van azzal, hogy politikusi hitelessége a tét, ha kiderülne, hogy kamu az ügy, akkor neki annyi.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve