Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) még 2009-ben kérte azt a bíróságtól, hogy 28 iskola esetében állapítsa meg cigány gyerekek nem cigány gyerekektől történő jogellenes elkülönítését, illetve mondja ki, hogy az akkori oktatási minisztérium (illetve annak jogutódja, az Emmi) törvénysértést követett el az iskolai szegregáció fenntartásával - írta a napilap.
A per során a CFCF peren kívül is egyeztetési tárgyalásokat folytatott az Emmivel, illetve annak jogelődjével. S bár a minisztérium végül utasította az illetékes kormányhivatalokat a törvényességi ellenőrzési vizsgálatok elvégzésére, nem járult hozzá ahhoz, hogy ezekben az ellenőrzésekben a CFCF képviselői is részt vegyenek, a végleges megállapításokról sem tájékoztatta az alapítvány jogi képviselőit. A bíróságon derült ki, hogy a perben szereplő 28-ból 13 iskolában továbbra is jogellenesen különítik el a roma gyerekeket (a többi iskolát időközben vagy megszüntették, vagy átszervezték).
Kapcsolódó
A keddi ítéletben arra is kötelezték az Emmit, hogy a CFCF által kidolgozott - egy, a kisebbségi ombudsman és a bíróságok gyakorlatával összhangban álló - vizsgálati módszertan szerint az ország valamennyi iskolájában mérjék fel, pontosan mennyi gyermeket érint a jogellenes elkülönítés. Ezt követően kell kidolgozniuk a deszegregációs tervet, melynek hatékonyságát öt éven keresztül monitorozniuk kell, civil szervezetek bevonásával. A bíróság kikötötte, hogy az ötvenmillió forintos közérdekű bírságot ezen civil szervezetek támogatására kell fordítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve