A határozat indoklása tartalmazza: Borkai Zsolt polgármesteri megbízatása november 8-án lemondással megszűnt, ezért a törvény szerint 120 napon belül, azaz március 7-éig ki kell tűzni az időközi választást úgy, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen.
A határozat rögzíti az időközi választással kapcsolatos egyéb határidőket. Így például polgármester jelöltet ajánlani és bejelenteni december 23-án 16 óráig lehet.
A kampányidőszak december 7-től január 26-án 19 óráig tart. Azokat a választópolgárokat, akik november 20-án szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben, december 6-ig kell értesíteni a névjegyzékbe vételről.
Az átjelentkezési kérelmeknek legkésőbb január 22-én 16 óráig kell megérkezniük a helyi választási bizottsághoz.
A helyi választási bizottság határozata ellen három napon belül lehet fellebbezni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve