Gulyás Gergely egy más témában tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva, azt mondta: március elsejéig dönteni kell a "hogyan továbbról", ezért kérnek mindenkit arra, hogy minél hamarabb töltse ki az újraindításról szóló nemzeti konzultációt.
Szeretnénk újraindítani az országot, ennek része lehet valamifelé nyitás; ez azonban nagy részben függ attól, hogy sikerül-e megfékezni a harmadik hullámot. Nagy mértékben függ viszont attól is, "hogy az emberek mit választanak azok közül a reális lehetőségek közül, amiket felkínálunk nekik" - mondta Gulyás Gergely.
A miniszter felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon is megjelent a koronavírus brit mutánsa, amely gyorsabban terjed. Ez eredményezte azt, hogy a csökkenés megállt és lassan felfelé ível a megbetegedések száma.
Az ellenszer egyértelműen a vakcina, ezzel lehet még "csírájában elfojtani" a harmadik hullámot - mondta az MTI szerint Gulyás Gergely, aki egyúttal mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon az oltásra. A regisztrációval válik ugyanis lehetővé, hogy az oltásokat gyorsan hajtsák végre.
"Fontos, hogy mindenhonnan szerezzünk vakcinát, ennek eleget tettünk. Természetesen minden vakcina csak akkor adható be, ha itt az illetékes hatóság megvizsgálta és biztonságosnak találta. Ez érvényes minden vakcinára" - közölte a miniszter.
Ma az EU-ban Magyarország áll legjobban a vakcinákban, nekünk van népességarányosan a legtöbb vakcinánk - jelentette ki Gulyás Gergely.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve