A lap által megkérdezett szakértők szerint ennek ok, hogy óriási bevételkiesést szenvedhetnek el az úgynevezett egyetemes szolgáltatási piacról távozó cégek - a német E.On, a francia GDF Suez és az olasz Eni magyarországi leányvállalatai - abban az esetben, ha nem a mérőórák állásának a rögzítése, hanem a felhasználók "bemondása" vagy fogyasztásbecslés alapján számolnak el ügyfeleikkel.
Korábban kötelező volt a szolgáltatóváltáskor leolvasni a gázmérőórákat mind az átadó, mind az átvevő cégnek a pontos elszámolás érdekében. Ezúttal ez nem történik meg, mert a Főgáz nem szándékozik leolvasni mind a 2,5 millió új vevője mérőegységét, s erre egy közelmúltban végrehajtott jogszabály-módosítás lehetőséget is ad számára.
Így az eddigi szolgáltatóktól kéri majd el a korábbi fogyasztási adatokat, s annak, illetve a családok bediktálásának az alapján számláz az új ügyfeleinek. Ezen az Főgáz nem veszíthet: ha később a mérő ellenőrzésénél kiderül, hogy a szolgáltatóváltáskor esedékes elszámoláskor az ügyfél kevesebbet fizetett, az állami gázcég utólag behajthatja a különbözetet. A piacról kivonuló cégek pedig elkönyvelhetik az akár több száz millió forintos ráfizetést - írta a Magyar Nemzet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve