Csámpai Attila korábbi tájékoztatása szerint munkagép vágott bele egy gáz főnyomócsőbe a gyömrői Táncsics Mihály utcában reggel, a kiömlő gáz miatt lezárták a környéket és húsz embert biztonságos helyre kísértek. A monori és a gyömrői tűzoltók a megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálatának irányításával vesznek részt a műszaki mentésben, miközben a gázművek szakemberei megkezdték a hiba elhárítását.
A szóvivő korábban jelezte: a közelben van egy transzformátor, ami fokozott óvatosságra int. Késő délelőtt biztonsági okokból ki kellett iktatni az elektromos rendszerből a transzformátort, mivel még mindig szivárog a sérült vezetékből a gáz - tájékoztatott Csámpai Attila.
Hozzátette: a gázvezeték-szakadás helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe, mert fel kell bontani az úttestet. Később lezárják az érintett otthonokban a gázszolgáltatást is, de hogy ez pontosan hány embert érint majd, azt egyelőre nem lehet tudni. Szükség esetére megnyitották melegedőként a helyi művelődési házat - mondta a szóvivő.
(Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve