A közlemény szerint az 58 éves J. Róbert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy idén korábban egy ügyvédet próbált rábírni arra, hogy a házi őrizetben lévő védencét szökésre beszélje rá, és Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre. Az ügyvéd visszautasította a kérést, emiatt a férfi megfenyegette. Mivel az ügyvéd ennek hatására sem tett ígéretet ügyfele befolyásolására, J. Róbert több millió forintot ajánlott a fogolyszökésért és a dokumentumok külföldre viteléért. (A belügyminiszter nemrég börtönigazgatókat menesztett.)
A debreceni J. Róbertet a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, Budapesten fogták el. A házkutatások során asztali számítógépeket, laptopokat, merevlemezeket, SIM-kártyákat, pendrive-okat, CD-ket és a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le - írja az MTI.
Kapcsolódó
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki J. Róbertet, aki nem tagadta, hogy találkozott az ügyvéddel, a bűncselekmények elkövetését viszont igen. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és vesztegetés bírósági vagy hivatalos eljárásban bűntettek miatt folyik az eljárás.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve