Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtök esti figyelmeztetésében azt írta: késő estig a Dél-Dunántúlon és az Alföldön többfelé, éjszaka elszórtan, majd pénteken napközben az országban többfelé várható zivatar, sőt egy-két helyen heves zivatar is kialakulhat. A zivatarokhoz felhőszakadás, az intenzívebb zivatarokhoz jégeső és viharos (60-90 kilométer/órás) széllökés társulhat.
Pénteken a napi csapadékmennyiség a Dunántúl délkeleti és az Alföld déli részét leszámítva 20, északkeleten és északnyugaton 30 milliméter fölött alakulhat - emelték ki.
A veszélyjelzés szerint pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Veszprém megyében várható a legtöbb eső.
Emellett az egész országban kialakulhat felhőszakadás is. Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső hullhat. Emiatt ezekre a területekre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést, míg a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás veszélye miatt.
Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, a Fertő-tó környékén meg is erősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között, keleten néhol kevéssel 20 fok alatt alakul.
Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 13-18 Celsius-fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20-26 fok között, keleten néhol kevéssel 20 fok alatt alakul. Az országos, középtávú előrejelzés szerint szombaton is több helyen eshet az eső. Vasárnapra javul az idő, akkor már sok napsütés várható, és akár 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve