Továbbra is történelmi mélypontja körül mozog a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest, és a magyar és nemzetközi gazdasági és politikai környezetet figyelembe véve a közeljövőben sem várhatunk erősödést - írja az Mfor beszámolójában arról, hogyan látja a kormány gazdaságpolitikájáért jelentős részben felelős Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a helyzetet.
A tárcavezető egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy Magyarországon az infláció nyolcvan százalékban globális eredetű, az energia- és gabonaárak emelkedése áll a háttérben, emellett az elmúlt napok gyengülése a múlt pénteken megjelent májusi amerikai inflációs adatokra vezethető vissza, ami az agresszívebb amerikai jegybanki kamatemelési várakozás hatására a dollár erősödéséhez és a feltörekvő piaci devizák leértékelődéséhez vezetett.
Mindez növeli az inflációs feszültséget, miközben a recessziós kockázat is fokozódik, ezek nyomán pedig emelkednek a kötvényhozamok, ami újabb kihívást okoz a régiós országok mellett a dél-európai államoknak is.
Érdemes azonban megjegyezni emellett, hogy más okai is vannak, hogy a térség devizáihoz képest a magyar fizetőeszköz leértékelődése hosszabb távon jelentősebb - írja az Mfor. Ezek az okok az itthoni gazdaságpolitika sajátosságaira vezethetők vissza. Míg a cseh korona árfolyama az elmúlt években folyamatosan és jelentősen erősödött az euróhoz képest, addig a forint árfolyama a zlotyét meghaladó mértékben gyengült.
A román lej szintén jobban teljesít a forintnál, ez azonban elsősorban annak köszönhető, hogy a román jegybank folyamatos piaci intervenciókkal menedzselt árfolyamot tart fent. Emellett a románok, a horvátokhoz és bolgárokhoz hasonlóan az euróövezethez történő csatlakozási programot követnek, ezzel annak irányába tesznek lépéseket, hogy megszüntessék az árfolyamváltozásból származó gazdasági kockázatokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve