Az ÁKK idén minden indoklás és előzetes bejelentés nélkül felfüggesztette a központi költségvetés adósságának heti alakulásról szóló adatok nyilvánosságra hozatalát. Az ÁKK-t vélhetően a gyakori sajtóvisszhang zavarta, hogy az év végi hiánycél eléréshez olyan átmeneti megoldásokat alkalmazott, amit többek között a Napi.hu is szimplán trükközésnek mert nevezni. Ezt az ÁKK-vezér egy januári sajtótájékoztatóján kérte ki magának.
A mostani adatok szerint épp nem kell pironkodni az ÁKK-nak, ugyanis míg januárban 480 milliárd forinttal nőtt az államadósság, addig februárban 229,2 milliárd forinttal csökkent a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által nyilvánosságra hozott havi adatok szerint. Vagyis az első két hónapban 251,4 milliárddal nőtt az államadósság, ami a GDP 0,7 százaléka.

Az első két hónapban az ÁKK alaposan megnyomta a forintpiaci kibocsátásokat: 469,9 milliárd forintnyi kötvényt adtak el, ezt fejelték meg minimális 12,3 milliárdos eurókötvény-eladással. A forint erősödése 58,5 milliárd forinttal csökkentette a devizadósság értékét, miközben a euró/dollár keresztárfolyam változása további 48,9 milliárd forinttal mérsékelte az adósság mértékét.
A devizaadósság 7689,7 milliárd forintra csökkent, ami 46,1 milliárddal kevesebb a decemberi értéknél, így a teljes adósságon belül a devizaarány 31,3 százalékos szintről 30,8 százalékra esett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve