A lap emlékeztetett: a foglalkoztatói nyugdíjpénztárakról szóló törvényt 2007-től léptette hatályba az országgyűlés, a jogszabály megalkotása uniós kötelezettség volt, azonban azóta egyetlen ilyen intézmény sem alakult.
A Napi Gazdaság szektorbeli hírekre hivatkozva azt írta: potenciális alapítóként jelenhet meg egy kész konstrukcióval rendelkező piaci szereplő, de háttérbeszélgetésekre hivatkozva még valószínűbbnek nevezték, hogy maga az állam fontolgatja foglalkoztatói pénztár alapítását.
A lap azt írta: az alapítói banki hátteret a most formálódó Takarékbank Zrt. és hálózata is adhatná. A résztulajdonos Magyar Posta Zrt. alkalmazottait is beleszámítva nyolcszázezret közelítheti a taglétszám induláskor - tették hozzá.
Amint arról korábban beszámoltunk, a parlament már döntött egy-két nyugdíjelőtakarékossági kérdésben. Ezek alapján akár évi 280 ezer forintos adókedvezményt is igénybe lehet majd venni a különféle nyugdíjbiztosításokhoz, illetve januártól nem csak az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve a nyugdíj-előtakarékossági szerződések után, hanem az üzleti biztosítóknál vezetett nyugdíjbiztosításokra is kiterjesztik a kedvezményt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve