Kérni csak azt kell, hogyan juttassák el a bevallási tervezetet az adóalanyhoz. Akinek van ügyfélkapuja, annak még ezt sem kell megtennie, március 15-e után megnézheti a dokumentumot - hangsúlyozta. Aki nem szeretne ügyfélkaput nyitni, a postázást kérheti, amit idén először sms-ben is meg lehet tenni - mondta a szóvivő.
Aki főállása mellett egyéni vállalkozóként is dolgozik, annak magának kell elkészítenie szja-bevallását. A NAV mintegy 3,8 millió adózónak küldött levelet az év elején, ebben megkapták az szja 1 százalékáról szóló rendelkező nyilatkozatot, amit már most be lehet küldeni az adóhatósághoz - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk tavalyi szja-bevallásukat, illetve ez az evások és katások határideje is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve