A probléma azért csak most vált égetővé, mert sok gyógyszertárban még maradtak készletek. A fellépő vakcinahiány azok számára okozhat komoly problémát, akik már elkezdték beadatni gyermeküknek a három részből álló oltássorozatot. Ugyanis ennek a harmadik elemét már nem lehet beszerezni a gyógyszertárakban, s menet közben már vakcinát sem lehet váltani - olvasható a lapban.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének a lapnak elmondta, az adott vakcina nem helyettesíthető, ha a gyermek nyolc hónapos koráig nem sikerül beadni a harmadik vakcinát, akkor nem lesz védett.
Kapcsolódó
Az egyik legtöbb halálesettel végződő kisgyermekkori megbetegedést éppen a rotavírus okozza világszerte.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve