A közlemény emlékeztet: az elektronikus bevallási felület új helyen, az ügyfélprofil menüpontban érhető el a hivatal honlapján, ahol az ügyfélkapus azonosítást és belépést követően megtalálhatók az előző években készült meghatalmazások is.
A Nébih a megváltozott felület miatt azt javasolja, hogy ne halasszák a bevallás benyújtását az utolsó pillanatra.
Kapcsolódó
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjból befolyó összeget - az élelmiszerlánc-felügyeleti törvény alapján - kizárólag az élelmiszerlánc-biztonsági stratégiában meghatározott célok elérésére lehet fordítani. Az összeg 10 százalékából kötelezően fejlesztéseket kell megvalósítani. A fennmaradó összeg 60 százaléka a megyei kormányhivatalok bevétele a területi igazgatás működtetésére, 40 százaléka pedig a Nébih működését támogatja. Tavaly a díj összege több mint 10 milliárd forint volt.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve