A törvény alapján az államfő a voksolás napja előtt legalább hetven, de legfeljebb kilencven nappal a kitűzött dátum előtt kell megnevezni a dátumot - írta a napilap.
Ha a sokat emlegetett - a húsvét utáni hétvégét jelentő - 2018. április 8-i dátum lesz a szavazás napja, akkor már a jövő hétfőtől megnyílik a lehetőség arra, hogy Áder bejelentse az időpontot.
Kapcsolódó
A jelenlegi helyzet szerint a kormánypártok együtt indulnak újra, míg az ellenzéki pártok közül a Jobbik, az LMP és a Momentum önállóan indul, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd esetében azonban ez még nincs teljesen tisztázva.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve