A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint februárban az export euróban számított értéke 5,4, az importé 7,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 57 millió euróval 911 millió euróra csökkent. Az év első két hónapjában az export euróban 9,4 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, az import 10,9 százalékkal emelkedett. A kéthavi aktívum 1,544 milliárd euró volt, 41 millióval kisebb a tavalyinál - írja az MTI.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint kockázatot hordoz önmagában az eurózóna konjunktúrája, a Brexit, illetve a még nem ismert, de várt amerikai külkereskedelmi intézkedések. Összességében úgy vélte, hogy a várt csökkenés ellenére, a külkereskedelmi többlet jelentős, mintegy 9,5 milliárd euró maradhat, ami védelmet nyújthat a forint árfolyama számára turbulens nemzetközi piaci környezetben.
Kapcsolódó
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy ítélte meg, hogy az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, míg az európai konjunktúra-mutatók is élénkülést jeleznek, ami kedvez az exportkilátásoknak. Idén 8,6-8,7 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűsíthetően magasabb átlagos olajárak miatt. 2018-ban az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így a továbbra is élénk belső kereslet ellenére nem várja a külkereskedelmi többlet további jelentősebb csökkenését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve