A hagyományoknak megfelelően karácsony körül jelenik meg az új felvételi tájékoztató, amely magában foglalja a megújult felsőoktatás egyre szélesebbé váló palettáját - mondta Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára az MTI szerint. Hozzátette: Budapesttel együtt 48 olyan város lesz, ahol idén is felsőoktatási képzést hirdetnek meg.
Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese pedig arról beszélt, hogy a megújult felvi.hu oldalon tudnak a fiatalok tájékozódni a felsőoktatási intézmények aktuális meghirdetéseiről.
Háromszázféle alapképzésből válogathatnak az érdeklődők 15 képzési területen, mesterképzésen pedig 450 féléből, emellett mintegy hatszázféle tanárképzés, valamint felsőoktatási szakképzések is várják a jelentkezőket. Hangsúlyozta: a felvehető hallgatói létszám némileg nagyobb, mint tavaly. Az érdeklődők február 15-éig jelentkezhetnek az e-felvételi portálon, a felvételi eljárás teljesen elektronikus úton zajlik már évek óta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve