Ahogy eddig is, a ponthatárokat többek közt a felvételizők számának, az intézmények kapacitásainak, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.
Idén is a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők elsőként - 2015. július 23-án, este 20 órától - a felsőoktatási felvételi ponthatárok. Ezzel egy időben publikálják a ponthatárokat az okostelefonokon használható applikációk segítségével, valamint a www.oktatas.hu oldalon is.
Az Oktatási Hivatal minden jelentkezővel kapcsolatban ún. besorolási döntést hoz, és elektronikus levélben értesíti a jelentkezőt legkésőbb 2015. augusztus 5-ig arról, hogy az E felvételi szolgáltatásból letölthető a besorolási döntés határozat. A besorolási döntésben a Hivatal megállapítja, hogy a jelentkező a felvételi jelentkezési kérelmében megjelölt és rangsorolt képzések közül mely képzés esetében érte el a felvételhez szükséges ponthatárt. Minden jelentkező egyetlen képzésre kerülhet csak felvételre, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 23-án este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt.
Azoknak a jelentkezőknek, akik sikerrel felvételiztek, az illetékes felsőoktatási intézmény külön felvételi határozatot küld. A felvételi határozat tájékoztatja a felvett jelentkezőt többek közt a beiratkozással kapcsolatos információkról.
Amennyiben egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, a jelentkezőt ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe. A felvételt nem nyert jelentkezők a pótfelvételi eljárás során jelentkezhetnek újra - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve